Tizenegyedik fejezet

Egyre gyakrabban érdeklődtem a géz pom-pomokat gyártó szülésznőtől, mondja már meg,  mi a gyakorlat, meddig szokott tartani ez a finis előtti szakasz?

Biztos nem én voltam az első kismama, aki ilyen és ehhez hasonló béna kérdésekkel bombázta a mindent tudónak vélt szülésznőt, nővért, orvost, aki épp kéznél volt.

Derekamat, mintha kis fejszével hasogatták volna, már alig bírtam feküdni, de mivel még állítólag volt időm rendesen, felkelhettem. 

Azt, hogy ott, arról az ágyról lemásszak, lehetetlennek küldetésnek hittem. Valahogy mégis sikerült kihasználnom azt az egy percet, mely két fájás között jutott pár levegővételre.

Épp időn belül sikerült a papucsaimba lépnem és már jött is a következő. Szépen, csöndben magamba fojtva, összeszorítottam szemem, szám, túlestem a már 2 percesre sűrűsödött görcsökön. Köztes időkben lépegettem kifelé a szülőszobából és a kb. 5 fájásnyira lévő ajtót kinyitva eléggé meglepődtem. Ott szurkolt nekem a fél alagsor a folyosón és mikor farkasszemet néztünk egymással, úgy döntöttem, visszakozót fújok.

Én, aki állandóan vigyorogtam, most ott „álltam” összegörnyedve, arcomon a Világ összes fájdalmával…. na, nem! Engem ne sajnáljon senki!

 Szépen visszaléptem, ajtó be, a magzatvíz pedig ki! Ott álltam egy hatalmas tócsa közepén, mint egy rakás szerencsétlenség. A szülésznő látva kétségbeesésemet rohant és átsegített a tó túlsó oldalára, közben mondta, hogy nehogy idegeskedjek, mindenki így végzi!

Na, ha eddig nem aggódtam, most már elkezdtem, mivel elképzeltem, hogy a babák most odabent magzatvíz nélkül vannak, oda az életterük. Megint kérdeztem, csak kérdeztem és hiába minden, nekem nem tudott a szülésznő olyat mondani, amitől én megnyugodtam volna.

Mire újra az ágyon találtam magam, már ott volt az orvosom is, megvizsgált, amit szívesen kihagytam volna. Ha vizsgáltak már valakit fájás közben, az meg érti, miért mondom ezt. Egyszóval kínok voltak a javából. Itt azért végigfutott rajtam egy pillanatra, hogy ha egy vizsgálat ennyire fáj, hogy bírom én ki a szülést?

Azt az érzést egyébként sem tudtam akkor még elképzelni, hogy mikor a baba kibújik, ott, ahol ugye „bement”, hogy fér majd ki???

Előjöttek a filmek, amikor a szülő nő izzad, mint a ló és üvölt, sikít, jajveszékel. Az jutott eszembe, én majd előre elnézést kérek a kiabálások miatt, mert azt minimum kinéztem magamból. Azt lehetetlennek tartottam, hogy fájdalom nélkül jöjjön „ott” át egy kisbaba!

A szüléstől is jobban féltem a gátmetszéstől. Konkrétan láttam magam előtt az ollót a kézben, ahogy nyissz!  Hiába minden félelem, ezt már nem úszom meg, bármi vár is rám, be kell vállalni.

Látogatási idő közben lejárt, egy nővérkét kérdeztem, de már egy látogató sem volt a folyosón.

Na, gondoltam, ez szép! Én itt reggel óta húzom az igát, az újdonsült apuka meg, mint aki jól végezte dolgát, látogatás végeztével hazament! Mivel látni látták, itt volt, tudta, hogy szülök, mégis elment (legalább is nem látták a folyosón)!

Zöld maszkos csapat ismét körbevett, az orvosom közölte, nyitva ajtó-ablak, lehet nyomni.

Nyomni? Biztos nincs időm egy kicsit aludni, így, hogy egy csapásra elmúlt minden fájdalmam? – kérdeztem.

Nemleges választ kaptam, de megígérték, amint kint lesznek a babák, alhatok, amennyit csak akarok.

Egy árva görcsöt sem éreztem, mintha nem is lettek volna. Csak a fájásmérő mutatta ki szépen a rendszeres fájásokat, olyan hegyeket írva, mint addig soha. Csak a szívhang hallatszott, melyet kihangosítottak és a „nyomjunk” utasítás.

Ha kell, hát kell. Ők tudják, én meg szót fogadtam. Mindenki segített, aki csak tudott.

Összegyűrtek jobbról-balról, én meg csak nyomtam. Iszonyú erőlködések közepette tettem a dolgom, egy árva fájdalom nélkül legalább fél órán át.

Egyszer aztán egy fájdalomtól mentes tolófájás után visszafeküdni készültem a összegörnyedt helyzetemből, csakhogy nem sikerült. Egy furcsa akadályt éreztem a kivitelezésben, valami megfogalmazhatatlant, ami arra kényszerített, hogy nagy levegőt vegyek, de azonnal és nyomjak, nyomjak, mert ott van már egy fejecske. :)

A „nyisszt” is csak hallottam, de nem éreztem.

Egy orvos a sok közül belekönyökölt a gyomrom magasságában a hasamba és mint egy kis hurka, úgy érkezett meg első gyermekem, Dóra! :) 

Csodálatos érzés volt, semmi fájdalom, csak a csoda és a katarzis újra, mint amikor kiderült, hogy ikrek lesznek. Egyből ültem fel, látni akartam és ez örökre megmaradt bennem. Fogták a hóna alatt, felemelték, Ő meg csak köhögött mérgesen, mintha csak azt akarná mondani: „Kemény vagyok, nem sírok úgysem!”

Göndörnek láttam a haját, és az arcát azonnal bevéstem az emlékezetembe.

Valóban nem is nagyon sírt, de már több időm nem volt figyelni Őt, hozzáértő kezek várták, ellátták.

A következő fájást figyelték az orvosok, (mely szintén nem fájt) és újra egy hasamba-könyöklés segítségével, kb. 3 perc különbséggel megszületett Kati! :)

 Ő sírt, de nem volt vészes, csak olyan nyekergés inkább. Én most is felkönyököltem, mindent látni akartam. Az arca olyan szép, sima volt, semmi ránc, gyötrődés nyoma nem látszott.

Na, én ott feküdtem és a Világ legboldogabb anyukája voltam. Néztem ki a fejemből valahova fel a mennyezetre és csak folytak a könnyeim hosszú percekig.

Ez olyan tudathasadásos állapot volt, mint amikor létezel valahol, érzed, hangokat is hallasz magad körül, csak a burok, mely körül vesz, kívül hagy minden mást, ami nem fontos. Semmi nem érdekel, megszűnik minden, lebegés van és mérhetetlen boldogság, öröm.

Mivel azért volt még tennivaló körülöttem elég gyorsan vissza kellett zökkennem.

 A behallatszódó utcazaj, autók dudálása rádöbbentett, az élet megy tovább, az emberek mit sem tudnak arról a csodáról, ami velem történt. Szerettem volna ezt is kikürtölni, de arra is rájöttem ott, akkor, hogy bizony sok ilyen csoda történik naponta, csak másokkal. Annak a másiknak is épp akkora a saját csodája, mint az enyém. Itt értettem meg, mit éltem át és ezáltal rám szakadt valami iszonyatos nagy felelősség érzet. Az, hogy ezentúl rám van bízva ez a két baba, én vagyok minden percükért a felelős, nekem kell megvédenem Őket mindentől! :)

Felnőttem hirtelen. Itt a szülészeten, 21 évesen.