20. Az illatfelhő

Már tolyogtak a lányok, mikor vendégeket vártunk és nagy igyekezettel kergettem a pókokat a lakásban, hogy mire megérkeznek, csilli-villi legyen minden.

Ebéd rotyogott, én pedig fáradhatatlanul róttam a köröket.

A kicsik még nem voltak szobatiszták, persze a pelenkázás is gyors ütemben történt, mert ugye rohan az idő….

Persze, ilyenkor tuti gyakrabban történt „baleset”, már vagy a harmadik kakis pelenkát cseréltem. Ezután gyors szellőztetés és indult tovább a nagyüzem.

Nem értettem, hogy miért érzem még mindig az enyhén szólva nem egy kellemes illatot a lakásban, de valahogy tudtam, nincs valami rendben.

 Előző napokban kipotyogott pár kis kaki bogyó a pelenkából, mikor lépegettek és egyre erősebben kezdtem arra gondolni, hogy egy ilyen kis bűzbomba gurulhatott el…

Közben szaladtam ide-oda a házban, jött a postás is, mert miért is ne ilyenkor legyen csomó aláírni való levél, mikor sietnék.

Kislányokat etettem, de közben a szemem állandóan körbe pásztázta a terepet, hátha meglátom a kis hamis bombát.

Nem láttam, pedig minden lehetséges lelőhelyet megnéztem, felmostam kétszer is, mert még mindig és mindig éreztem….

Parfümöt is fújtam a cél érdekében, mely ideiglenesen talán segített, de valahogy szünet nélkül árasztotta a maga borzalmas illatát!:)

Kicsiket beraktam a járókába, hogy nehogy véletlen megtalálják, vagy beletapossanak és utolsó háborúmat megindítottam az ellenség felfedezése érdekében.

Sikertelen próbálkozás volt, pedig már egyszer megijedtem, hogy a járókában bújt el a  kis szörny.

Az történt ugyanis, hogy nagy csend volt a kicsik körül és persze ez mindig gyanús jel arra, ha rosszalkodás készül épp.

Berohantam hozzájuk és mit látok, valamin osztoznak épp, kis szájuk széléről valami darabkákat próbálnak bemajszolni épp. Sikítottam és rohantam, mint egy eszelős és enyhe undorral az arcomon landoltam a járóka előtt, hogy megakadályozzam a megakadályozhatatlant.

Szerencsére nem az volt, amire gondoltam, csupán egy légy tetemén osztozkodtak. Egyik újacskán még látszott a légy szárnya, ami ugyan nem nyugtatott meg, mert hát azért legyet mégsem kéne egyenek ezek a szegény gyerekek.

Viszont a kakitól egy fokkal jobb, lássuk be!:)

Elképzeltem, hogy megjönnek a vendégek és valamelyik hopp, már el is csúszik valami kis barna micsodán.

Rémálom szerű volt a gondolat is maga, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hol keressem a bűnöst.

Mindegy, lesz, ami lesz, rohanás a fürdőbe, hogy magamat is ráncba szedjem, mert már mindjárt érkeztek.

 Rángatom magamról a ruhát, sietek, hisz öt percem volt csupán, gyors fogmosás, mikor tusolás előtt belepillantottam a tükörbe.

Na, mit gondoltok, hol bújt el a kis piszok!?

Az orrom alatt, egy csíkban húzódott meg a maga barna árulkodó színével!!!

Na, ilyenkor aztán beugrik, miért is mosolygott olyan furcsán a postás és miért is nem szabadulhattam a szagtól, bárhová is mentem!?

Visszapörgettem, hogyan is kerülhetett oda az orrom alá ez a kaki csík?!

Az utolsó pelenkázás alkalmával egy rossz mozdulat csupán és ennyi!:)

Évekig meg tudott nevettetni ez az eset, hogy, hogy lehettem ennyire szórakozott, de valahogy ez annyira én vagyok!:)