18. Az áhított napozás
Ígérem, nem írok már ezután mosásról, de ezt most nem hagyom ki.
Mint már említettem, volt vagy 70 textilpelenka a sok ruhácska mellett, melyek másnaponta óriási vágyat éreztek a megtisztulásra.
Csak rajtam keresztül vezetett oda az út, így hát minden egyéb napi, heti programot jó időben meg kellett tervezni, mivel ez soha nem tűrt halasztást. Egyszóval ehhez, azaz a mosáshoz kellett igazodnia minden egyébnek.
Nem mártírkodom, de iszonyú sok tennivalóm volt. Háztatást vezettem, segítség nélkül csak magunkra számíthattunk. Az építkezésünk lépésről-lépésre haladt, bár már a kész (négy lakásos) társasházban laktunk, szintenként haladtunk, ahogy anyagilag megengedhettük magunknak.
Egyik teraszunkra volt kihúzva 6 szárítózsinór, végein vaspántokkal rögzítve. Maga a terasz még nem volt leburkolva, valami szürke poros réteg volt, amin lépkedtünk.
Nyár volt és nagyon meleg.
A keverőtárcsás mosógéppel eltöltött másnapok elég kemények voltak. Belenyugodtam, hogy ezek a napok csak is a házimunkákról szólnak, de ezen a bizonyos napon valami mégis megzavarta idillinek cseppet sem mondható helyzetet.
Első teregetésem alkalmával láttam, hogy a szomszéd asszonyom békésen napozik alvó kislánya mellett a hátsó kertjükben.
Valami beindult nálam is.
Érdekes érzés volt, mintha egy bűnös dolog vonzott volna. Olyan „nem, én ezt nem engedhetem meg magamnak” gondolat, ami egyszer csak átcsapott „mi az, hogy én nem lazíthatok egy kicsit” gondolatba.
Elkezdtem eszeveszett tempót diktálni magamnak. Összegeztem a hátralévő időt etetésekig, a ruhák mennyiségét a napsütéses órákkal és arra a megállapításra jutottam, hogy ha belehúzok, talán én is ki tudok jutni kis időre a napra.
Már elképzeltem, hogy minimum két pléd kell, mert egy ugye nekem, másikon a két kicsi. Elterveztem azt is, hány kanyart kell tennem, mire minden lehordok, ami kellhet szükség esetén. Kislányoknak a délutáni gyümölcsöt már a kertben szerettem volna adni.
Rohantam a megpakolt ruháskosárral és teregettem.
Oda-oda pislogtam a pihenő szomszéd asszonyra, aki már vagy egy órája megengedte magának ezt a luxust!:))))
Újabb adag ruhákat mostam, öblítettem, csavartam, derekam már ki sem akart egyenesedni néha, de valami hajtott és hajtott.
Egyre gyorsabban tettem a dolgom, kicsiket megetettem, aztán rohantam újra mosni.
Mintha legalább egy olimpiára készültem volna, olyan iramban dolgoztam.
Már az utolsó adag ruhát vittem teregetni, lehet még mosolyogtam is, hogy na, már csak pár perc és én is ott, …lent, …a napon…
Bikini is ki volt már gondolatban választva, összeállt a kép úgy éreztem, megtörtént a csoda, kész vagyok, már csak egy csipesz választott el a várva-várt napozástól, mikor elszakadt a szárítókötél!!!
Ááááááááááááááááááá!!!! Neeeeeeeeeeeeeee!!!! -Mondtam.
De az is lehet, hogy más is kicsúszott a számon, amin remélem nem csodálkoztok!:)
Mind a hat sor mosott pelenka, kis ruhák, minden abba a szürke porba landolt.
Egy pillanat alatt oda a jutalmam, a kívánságom, a vágyam, csak álltam ott magamba zuhanva és szinte lebénulva, bambán néztem a napi munkám eredményét a porba hullani.
Kezdhettem újra visszahordani és újra átmosni mindet.
A pihinek annyi!
Még szerencse, hogy csak én éltem magam nagyon bele ebbe kis kerti kiruccanásba, a kicsik minderről semmit sem sejtve vigyorogva próbálták visszaadni az életkedvemet!:)